Pilisvörösvár története

In.: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár Város Önkormányzata, Pilisvörösvár, 1998.

A környék az újratelepítés előtt

A törökök kivonulása utáni első összeírások meglehetősen szűkszavúak. Általában csak azt lehet belőlük megtudni, hogy a helység akkoriban lakott vagy lakatlan volt-e. 1690-ben Vörösvár lakott volt, Csobánka, Törökbálint, Torbágy, Békásmegyer, Solymár és Üröm pedig lakatlan. Vörösváron néhány lakos mellett csak egy postamester volt található.6

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664

Az 1073. évi Zilhidse tizenötödikén Buda alól az újvári ütközetbe menetelünk

Sziávus pasa testvére, Szári Húszéin pasa, mivel budai vezír volt, húszezer katonával a sereg előcsapata lett, s utána Káplán pasa, Kádi-záde Ibráhim pasa, Szihráb Mohammed pasa, összesen negy­venezer katonával megindultak, és négy óra alatt Budától északra Vörösvár palánkára érkeztünk.

Írta: Fogarasy-Fetter Mihály
A szerző 1993-ban Pilisvörösvár Díszpolgára kitűntetést kapott

Vörösvártörténete tulajdonképpen már akkor kezdődött, amikor a római légiók amai település határán húzódó római úton vonultak a Nyugat meghódításáraBrigetio (Szőny), Arrabona (Győr), Savaria (Szombathely) Vindobona(Bécs) irányába. A szabadságliget mai területén segédtábor állt alégiók rendelkezésére és kiszolgálására, ezt a régészeti kutatások és aVárosi Könyvtár udvarán felállított mérföldkövek tanúsítják.

Írta: Botzheim István

(1990-től 1994-ig és 1998-tól 2002-ig Pilisvörösvár polgármestere)

Jelendolgozatomban helyszíni terepkutatásaim és szakirodalmi tanulmányaimalapján szeretném megosztani az olvasóval a Vörösvár nevű településáltalam vélt kialakulási folyamatát és nevének etimológiáját, ami eltéra jelenleg elterjedt történettől. Vörösvár néveredetére azértbátorkodom az általam kidolgozott hipotézist felállítani, mert aterepmunkák mintegy mellékesen a két vörösvári vár lehetséges helyéneka felfedezését is eredményezték.

Írta: Fogarasy Attila, Vörösvári Újság 2003. július

Ebben az évben ünnepeljük a vörösvári plébániatemplom fennállásának 300. évfordulóját. E kiemelkedő esemény alkalom a csendes magunkba fordulásra, jövőt fürkésző elmélkedésre, de alkalom a história lapjainak visszapergetésére, az évszázadok fakuló emlékeinek felfrissítésére is. Jelen írásunkkal az elmúlt években gyönyörűen megújult templomunk történetének néhány fontosabb eseményét elevenítjük fel. 1689-ben német telepesek érkeznek a török világban elnéptelenedett Vörösvárra.

Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza c. monográfiája alapján

A mai Városháza épülete az 1700-as évek elejétől postakocsi-állomás (postaház), majd közel 200 éven át vendégfogadó volt. 1895-ben költözött a községi képviselő-testület ebbe az épületbe.

GalgóczyKárolytól tudjuk, hogy 1690-ben Vörösvárott már volt postamesterVörösváron, Huszár István személyében. Az 1718-as postatérképen jóllátható Budáról (Ofen) kiinduló postajárat vonala, mely Weresvar (Vörösvár)és Doroh (Dorog) érintésével vezet a Duna mellett Győr ill. Bécs felé.A Bécs és Buda közötti postajárat Buda előtti utolsó állomása Veresvárvolt. A postakocsi-állomás a mai Városháza épületében volt.

2007. május 1-jén nagy érdeklődéssel kísért ünnepség keretében avatták fel a Törökkút utcában lévő ún. török kutat. Az eredetit megközelítő kinézetben, gyönyörűen helyreállított kút a Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány ajándéka a városnak. A kútavatón a török nagykövetségről érkezett népes török küldöttség is részt vett. A kút a múlt értékeinek tiszteletét, a kulturális hagyományok ápolását, a népek együttélését és a török-magyar barátságot egyaránt jelképezi és hirdeti.

Szent János-szobrunkat valószínűleg ennek a területnek az akkori birtokosa, gróf Karátsonyi Guidó állíttathatta, valamikor 1864 előtt. A szobor a szokásoknak megfelelően a szentet reverendában, karingben, a fején birétummal, a vállán hermelinpalásttal ábrázolja. Bal kezét a szívére teszi, jobb kezében kereszt van, melyet egy talapzatra támaszt. (A mai talapzat és kereszt már nem eredeti, hanem pótlás, mert a szobornak ez a része már valamikor régen megrongálódott.) A szobor fordított S alakot formáz, a szent tekintete a feszületre irányul. Feje fölött ott az 5 csillagos glória. (A régebbi fényképeken a glória nem látható – vagy rongálódás miatt, vagy azért, mert eredetileg sem volt rajta.) A szobor emberemlékezet óta – feltételezhetően eredetileg is – színes, festett kőszobor volt.

 

Forrás: Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története ésnéprajza c. monográfiája valamint Pilisvörösvár Város Önkormányzatának16/2000. (IX.25.) Kt. sz. rendelete Pilisvörösvár Város címerének észászlajának és pecsétjének alapításáról és használatának rendjéről,valamint a Millenniumi emlékzászló használatáról

Helyi időjárás

Előrejelzés febr. 1-7-ig : Ma hétfőn sok napsütés lesz kevés fátyolfelhővel az égen. Csapadék nem lesz, a szél gyenge marad csak. Kifejezetten nyugodt nap lesz. Reggel -7 fok, délután 5 fok várható. Kedden a nap első fel...

Folytatás >

Képviselő-testületi ülések

A Képviselő-testület következő rendkívüli ülésére 2020. november 2. napján (hétfőn) 16:30 órakor kerül sor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében.

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!