Polgármesteri köszöntő

Kedves Látogató!

Pilisvörösvár egy rendkívüli adottságokkal rendelkező város a Pilis hegy lábánál.

Köszöntöm Önt a Város hivatalos honlapján, s jó barangolást kívánok a településünkről közzétett információk között, akár helyi lakosként vagy vállalkozóként, akár vendégként látogatott weboldalunkra.

A lakosság tájékoztatására 1991-ben indult útjára a Vörösvári Újság, majd a technikai fejlődéshez igazodva 2000-ben a városi honlap létrehozása új teret adott a településsel kapcsolatos információk közzétételére. A honlap keretein belül a Vörösvári Újság on-line változata is elérhetővé vált 2001-től, majd a városi honlap 2008-as teljes megújulása volt a következő előrelépés. 2013-ban részbeni frissítés (ráncfelvarrás) történt a honlap tekintetében, a következő lépés pedig a honlap 2020-as arculatfrissítése lesz.

A kommunikációs csatornák fejlődése maga után vonta, hogy a város kihasználja az egyéb felületeket is, így először a városi honlap Facebook oldala (2011), majd a dinamikusabb tájékoztatás érdekében a 2017-ben alapított Vörösvári Hírek (vorosvarihirek.hu) internetes hírportállal és annak Facebook oldalával bővítette az önkormányzat a tájékoztatási felületeit.

A városi honlap segítségével széleskörűen tájékozódhatnak a weboldal látogatói, s a lakosokon kívül hasznos információkat kaphatnak a vállalkozók és a városba látogatni szándékozók is. A város polgárai, környékbeli lakosok a mindennapok ügyintézéséhez is segítséget kapnak, milyen ügyekben mikor és kihez fordulhatnak a Polgármesteri Hivatalban, mit intézhetnek elektronikus úton, tájékozódhatnak a hatályos önkormányzati határozatokról és rendeletekről, megtudhatják az intézmények elérhetőségét, egyéb hasznos információkat, s a Német Nemzetiségi Önkormányzat híreiről is értesülhetnek a felületen. A „külsős” látogatók számára a városra vonatkozó legfontosabb tudnivalók, látnivalók, információk kerültek összegyűjtésre. A vállalkozók számára is sok fontos információt tartalmaz a honlap (pl. letölthető nyomtatványokat, tájékoztatókat az adózással kapcsolatos teendőkről, a vállalkozók számára kiírt pályázatokról).

A városi oldal aktuális hírei között a hivatali hirdetmények, tájékoztatók kerülnek közzétételre, az egyéb napi friss hírek a Vörösvári Hírek létrejötte óta az internetes hírportál Facebook oldalán kerülnek közzétételre elsődlegesen, kihasználva a gyors információ közvetítést és a fényképes megjelenést.

2019 októberében a lakosok új képviselő-testületet választottak, s az új városvezetés céljául tűzte ki a fiatalos lendületet, a megújulást, a település magasabb szintre való emelését a kommunikáció terén is. A városi honlap megújítása is a 2020. évi céljaink között szerepel, mivel egyre nagyobb az igény az önkormányzattal szemben is a folyamatos tájékoztatásra. Szeretnénk hangsúlyt helyezni a városi honlap korszerű megjelenésére, felhasználóbarát felületének kialakítására is.

Jó barangolást kívánok a város honlapjának oldalain!

Pilisvörösvár, 2019. december

Dr. Fetter Ádám
polgármester

 

Észrevételek

Ha bármilyen kérdése, észrevétele van a honlappal kapcsolatban, írjon a szerkesztőknek!