Boros Zoltán plébános úr felszenteli a kutat

2007. május 1-jén nagy érdeklődéssel kísért ünnepség keretében avatták fel a Törökkút utcában lévő ún. török kutat. Az eredetit megközelítő kinézetben, gyönyörűen helyreállított kút a Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány ajándéka a városnak. A kútavatón a török nagykövetségről érkezett népes török küldöttség is részt vett. A kút a múlt értékeinek tiszteletét, a kulturális hagyományok ápolását, a népek együttélését és a török-magyar barátságot egyaránt jelképezi és hirdeti.

A kút régen

Pilisvörösváron, a mai Városházától nem messze, a Csobánkai utca elején a múlt században egy régi kút állott, amit mindenki “török kút”-ként emlegetett. A Pest megye műemlékei című kiadvány szerint a barokk felépítményű kút a 18. századból származik. Érdemes lenne azonban a muzeológusoknak újra szemügyre venniük a műemléket és annak környékét. Hozhat még meglepetéseket egy ásatás; ki tudja, mit rejt a kút mélye? A szájhagyományban semmi sem maradt meg ok nélkül ugyanis. A Várkert utca neve sem a véletlen műve. (Valahol a környéken – tán valóban a Vörös-hegyen, ahol Botzheim István véli – állt a régiségben egy magyar kővár.) A török kútnak is minden bizonnyal köze van a 150 évig itt állomásozó és a régi magyar várral szemközt palánkvárat emelő törökökhöz. Ám hogyan és miként van köze, azt egy régészeti feltárás tudná csak bizonyítani.

A nagyméretű csigás kút két vasveretes favödörrel és egy durván faragott mészkő vályúval szolgálta a falu lakóit. Gödre ovális alakú, kővel kirakott. A régi időkben valószínűleg gémeskút lehetett, csordakútként az állatok itatására szolgált. (Molnár Sándor szerint az ovális alak egyértelműen gémeskútra utal: a gémeskút vödre ugyanis nemcsak függőlegesen, hanem oldalirányban is elmozog, ha leeresztik.)

A török kút a múlt század hatvanas éveiben szeméttárolóvá vált. Konzervdobozoktól, üvegektől kezdve a falburkoló anyagokig mindenfélét beledobáltak a falu lakói. Az őseink jól tudták, hogy a víz drága kincs, egy kút szent dolog: barbárság vizét beszennyezni, eltömedékelni. Az utódok nem figyelmeztek apáik szavára.

A Vásár téri iskolások sváb, magyar és török nyelvű énekeket adtak elő

1985-ben Fogarasy Mihály kezdeményezte, hogy tisztítsák ki a kutat. Az akkori tűzoltóparancsnok, Fuchs István közreműködésével meg is kezdődött a beledobált kacatok és törmelék eltávolítása. Már javában benne voltak a munkában, amikor az egyik szomszédos ház tulajdonosa figyelmeztette őket, hogy a helyükben nem bolygatná a kutat. Szemtanúja volt ugyanis annak, hogy 1944 decemberében a Pilisszántó irányába menekülő németek mindenfélét beledobáltak. Ki tudja, nincsenek-e benne gránátok is. A kúttisztítóknak erre gyöngyözni kezdett a homlokuk, és abbahagyták a munkát.

A kutat később elbontották, és egy vastag műkőlappal fedték le a helyét. (A műkőlapot Marlok Márton készítette.) A kövön egy kis réztáblát helyeztek el “Török kút” felirattal. A kút mellett lévő kővályút a helyén hagyták. (A réztáblácskát később valaki lelopta a műkőlapról.)

A helyreállítás

A Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány 2005-ös megalakulásakor elhatározta a kút helyreállítását.

A helyreállítás mintájául egy régi fénykép szolgált az 1960-as, 70-es évekből. A kút ekkor már használaton kívül volt, deszka fedte, a csigája még megvolt, de már a lánc és a vödrök hiányoztak róla. A helyreállítás előtt több olyan idős ember elbeszélését és leírását is meghallgatták – főleg a Csobánkai utcából -, akik annak idején még használták a kutat.

Csoportkép a török-magyar barátság jegyében: Suleyman Kisa importőr, a kút kövének szállítója, Gromon István polgármester, Molnár Sándor alapítványi elnök, Hayrettin Dogansoy kulturális attasé, Muammer Burtacgiray kulturális referens

Hosszas előkészítő munka és szervezés után – amelynek oroszlánrészét Molnár Sándor, a kuratórium elnöke végezte – 2007. áprilisára jutottak el addig, hogy a kút felépítményének minden egyes darabja (kivéve a kútban néhány nappal később fellelt vödröt és láncot) készen állt az összeállításra.
Külön megemlítendő – és jelképes ereje is van -, hogy a kút kávájának mészkő alapanyaga Törökországból érkezett – részben felajánlásból. Nemes gesztus – szép szimbólum.

A kút összeszerelését meg kellett hogy előzze a korábban ott lévő műkőlapok és ezek betonalapozásának eltávolítása. (A műemléki helyreállítás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kizárta beton alkalmazását: csak természetes anyagokat lehetett felhasználni.)

Izgalmas – és nem veszélytelen – munka volt a kút kitisztítása, amelyet Molnár Sándor vezetésével a Varázskő Kft. dolgozói végeztek el a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület segítségével.

A kút kitisztításakor fegyvereket, lőszereket nem találtak. A két konténernyi törmelék kiemelése közben viszont ráleltek az eredeti kútláncra és az egyik favödörre. A másikból csak a vasalat maradt meg.

A kút kitisztítása régészeti rétegeket nem érintett, ez a szakember feladata lehet a későbbiekben.

Az enyhén íves nagyméretű kövekből kirakott kútbélés viszonylag jó állapotban van, egy-két helyen tapasztalható csak a kövek meglazulása, ill. omlása.

A helyreállítás során az Alapítvány – melynek tagjai közül sokan kétkezi munkát is vállaltak – igyekezett a kutat a történeti hűség szerint újraépíteni. Ez alól a következő okok miatt tértek el: 1. A biztonság érdekében masszív kőlapra építették rá a kávát, hogy stabilan álljon. Régen valószínűleg a kávának nem volt alapja. 2. A balesetek megelőzése érdekében vastag kovácsoltvas ráccsal fedték le belül a kutat. 3. Eredetileg a környéken bányászott mészkőből volt a káva anyaga. A mostani kávát Törökországból hozatta az Alapítvány.

A helyreállított kút szemet gyönyörködtetően szép lett, a városszépítő igyekezet nemes példája, követendő tettbeli minta, városunk egyik hagyományokra épülő kultúrhelye. Érdemes ezentúl vendégeinknek megmutatni, és a Vörösvárról készült kiadványokban, térképeken feltüntetni.

Az avatóünnepség

A helyreállított kút felavatására 2007. május 1-jén délelőtt 10 órakor került sor. A Német Nemzetiségi Fúvószenekar sváb fúvószenéje még olyanokat is odacsalogatott az ünnepségre, akik nem is tudtak az eseményről. A nagyszámú nézőseregben szokatlan ruhájú asszonyok is feltűntek, mint kiderült, ők a török nagykövetségről érkező diplomaták családtagjai voltak.

Molnár Sándor, az alapítvány elnöke ünnepélyesen átadja a kút kulcsait Gromon István polgármesternek

Molnár Sándor, a Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket, megköszönte a kút helyreállításában résztvevők munkáját és röviden szólt az Alapítvány létrejöttéről és működéséről is.

A Német Nemzetiségi Általános Iskola énekkara és a török-magyar cserekapcsolatban résztvevő tanulók sváb, magyar és török nyelvű dalokat énekeltek kifejezve, hogy a kút környékén az elmúlt évszázadokban ezen a három nyelven beszéltek azok az emberek, akik maguk vagy állataik felfrissítésére vizet mertek a kútból.

A Vásár téri iskolások török társaiktól tanulták azt a barátságról szóló, Törökországban ma nagyon népszerű éneket, amelynek éneklésébe a jelen lévő török vendégek maguk is bekapcsolódtak.

“Bütün dünya buna inansa, bir inansa, hayat bayram olsa.” – reppentek fel a számunkra ismeretlen török szavak, amelyek már talán egyszer ugyanitt 3-400 évvel ezelőtt is elhangozhattak.

Kútbanézők…

Az éneklést a legfiatalabb nemzedék után a legidősebbek folytatták: a Napos Oldal Szociális Központ énekkara.

Gromon István polgármester ünnepi beszédében felelevenítette településünk történetének elmúlt évszázadait – Nagy Lajos korától kezdve, a török megszálláson át a betelepülésig, majd onnan napjainkig -, amelynek ez a kút néma tanúja volt.

“Ez a kút nemcsak emlékeztet minket minderre, hanem üzen is nekünk – folytatta ünnepi beszédét a történelmi tabló felvázolása után a polgármester úr. – Azt üzeni, hogy sem őslakos, sem hódító, sem bevándorló nem képes meglenni az életadó víz nélkül. Hogy ember és állat békében és háborúban egyaránt a természetre rászoruló lény. Hogy vigyáznunk kell a kutakra, vízre, talajra, levegőre. Hogy tisztelnünk kell a természetet, nem bánhatunk vele úgy, mint a saját tulajdonunkkal. Hogy vannak fontosabb, alapvetőbb dolgok, mint a pillanatnyi hasznunk, érdekeink, harcaink, háborúskodásunk. És azt is üzeni, hogy a sérelmeket meg lehet bocsátani. Hogy – József Attila szép szavaival – “A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés.” Ezért is ünnepelhetünk most együtt török barátainkkal.

Sajnos azonban a kutak hangját ma nem könnyű meghallani. A kutakra ugyanis az utóbbi évtizedekben nehéz idők járnak. Azzal kezdődött, hogy 1936-ban sok utcai közkutat hatóságilag betemettek, mivel vizük kemény, meszes volt. Aztán 1956-ban létrejött a víztársulás, elterjedt a vízvezeték, amely először pilisszentiváni majd szentendrei vizet juttatott a háztartásokba. A házi kutak fölöslegessé váltak, sokan betemették őket. Aztán jött a fürdőszobák, és – csatornahálózat nem lévén – a kezdetleges emésztőgödrök világa, s az élő vizet adó, őseink által megásott kutakat sokan szennyvíztárolóvá alakították. Akkor még senki sem gondolt a XXI. század leendő háborúira, melyeket a vízért, az ivóvízért folytatnak majd.

Szerencsére ez a kút, amely mellett állunk, az ilyen csapásoktól megmenekült. Megúszta azzal, hogy magára hagyták, düledezni kezdett, mígnem a 80-as években lefedték egy kőlappal. Most pedig a Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány kuratóriuma és támogatói jóvoltából – akiknek tisztelet és elismerés – félig föltámasztjuk. Félig, mert vasráccsal és lelakatolt fedővel kell védeni most is ezt a kutat. Hiszen félő, hogy ha nem ezt tennénk, akkor hamarosan teledobálnák szeméttel, kővel, műanyagflakonnal, konzervdobozzal. Ilyen világban élünk. Hol van már Assisi Szent Ferenc gondolkodásmódja, aki a Naphimnuszban a vizet kishúgának nevezte, aki hasznos, drága, tiszta és alázatos.

Pedig ha élni akarunk, nekünk is újra meg kell tanulnunk ezt a gondolkodást: az emberi alázatot, az értékek tiszteletét, az Istennel, emberrel, állattal, természettel való békességre és együttműködésre törekvést. És meg kell védenünk mindazt, amit ez a kút jelképez: a tiszta vizet, az életet, közös múltunk emlékeit és értékeit. S ha mindezt megtesszük, akkor talán eljöhet újra az az idő, amikor ez a kút nem emlékműként, hanem eredeti célja szerint szolgálhat majd minket. Adja Isten, hogy így legyen!”

Hayrettin Dogansoy török kulturális attasé a török-magyar barátság jelképének nevezte a helyreállított kutat. Szavaiból kitűnt, hogy a víz a török kultúrában is szent dolog. ő is figyelmeztetett a globalizmus, a vízhiány okozta problémákra és az ivóvíz megbecsülésére. Szavait a török-magyar barátság méltatásával zárta.

Muammer Burtacgiray kulturális referens hitet tett amellett, hogy az emberek, népek közötti párbeszéd, a tolerancia, egymás elfogadása gazdagabbá teszi a világot. Van egy török köszöntés, amely így szól: “Legyél olyan szent, mint a víz.” A referens úr reményét fejezte ki, hogy a török-magyar barátság is olyan szent dologgá válik a jövőben, mint a víz.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke az épített környezet megóvásának, az értékek megbecsülésének fontosságáról szólt, amelyben nagy szerepet játszhatnak az iparos mesteremberek.

Boros Zoltán plébános ezután felszentelte, Balogh Sándor református lelkipásztor pedig megáldotta a kutat, majd a hívekkel közösen együtt elimádkozták a Miatyánkot.

Az ünnepség végén Molnár Sándor kuratóriumi elnök emléklapot adott át a díszvendégeknek és mindazoknak, akik a török kút helyreállításában közreműködtek.

Az ünnepség után a Városháza dísztermében az Alapítvány állófogadást adott a kútavatás alkalmából.

Fogarasy Attila