Szent János-szobrunkat valószínűleg ennek a területnek az akkori birtokosa, gróf Karátsonyi Guidó állíttathatta, valamikor 1864 előtt. A szobor a szokásoknak megfelelően a szentet reverendában, karingben, a fején birétummal, a vállán hermelinpalásttal ábrázolja. Bal kezét a szívére teszi, jobb kezében kereszt van, melyet egy talapzatra támaszt. (A mai talapzat és kereszt már nem eredeti, hanem pótlás, mert a szobornak ez a része már valamikor régen megrongálódott.) A szobor fordított S alakot formáz, a szent tekintete a feszületre irányul. Feje fölött ott az 5 csillagos glória. (A régebbi fényképeken a glória nem látható – vagy rongálódás miatt, vagy azért, mert eredetileg sem volt rajta.) A szobor emberemlékezet óta – feltételezhetően eredetileg is – színes, festett kőszobor volt.

1864-ben már biztosan megvolt a szobor, mert Pesty Frigyes kéziratos helynévtárában Vörösvár falunak a leírásakor idézi az akkori községi  elöljárók, Eckhardt Géza főjegyző és Peller bíró 1864. január 2-i jelentését, amelyben az egykori itteni tavat már Szent János-tóként említik. Ezt írják: „A nép bajor és német honból származik. Csak németül beszélnek. Hegységei közül bámulatos a magányos Strázsa-hegy. Tavai csak nagyobb esőzés idején vannak: a Große-Weiher (Nagy-tó) és Kleine-Weiher (Kis-tó, később ennek Szent János-tó lett a neve).”

A szobor tehát kb. másfél évszázada áll itt, s azóta többször áthelyezték, felújították. Bihari (Bauknecht) Lőrinc bácsitól tudom, hogy a szobor eredetileg a tóhoz egészen közel, a parttól mintegy 6-8 méterre állt, s a két világháború között már nagyon leromlott állapotban volt, „kiette az idő”. 1936-37 táján Szontágh János kereskedő (1898-1953), Fő u. 112. sz. alatti akkori lakos megsajnálta a szobor leromlott állapotát, és saját költségén felújíttatta, hiányait kipótoltatta és átfesttette, új talapzatot készíttetett neki, és közelebb helyezve a 10-es úthoz felállíttatta, és kis léckerítéssel körbekerítette. A szobornál a Szontágh-család rendszeresen virágokat helyezett el. Lőrinc bácsi arra is emlékszik, hogy annak idején, ha processzió indult Péliföldszentkeresztre, akkor a zarándokok a Szent János-tónál csoportosultak, s innen indultak el a zarándoklatra. (Ezt a szokást talán érdemes lenne föleleveníteni.)

A szobor aztán itt állt hosszú évtizedeken át. Átvészelte a II. világháborút, az 50-es éveket, a Rákosi-korszakot (amelynek Magyarországon sok Szent János-szobor az áldozatául esett), de aztán az 1970-es, 80-as években mind a tavat, mind a szobrot egyre jobban körbeépítették, így a szobor Siklósi-család kerítésén belülre került, a tavat pedig 1992-ben betemették. A szobor biztonságban volt Siklósiék kertjében, de kevesen látták, s már-már feledésbe ment.

2000 májusában a Környezetvédő Egyesület, a Környezetért Alapítvány támogatásával szakszerűen felújíttatta a szobrot: Csizmadia Imre szobrászművész a halványra kopott festékréteg maradványait eltávolította, a szobor hiányos részeit kipótolta. (A mostani kereszt és a talapzata ekkor készült). A művész javaslatára a szobrot nem festették újra, hanem meghagyták a kő természetes színét. A felújítás tényét 2001-ben a szobor talapzatára felszerelt domborított rézlemezen meg is örökítették. A feliratot, amely ma is olvasható, Agócs Attila pilisszántói szobrászművész készítette, ill. az ő váratlan halála miatt felesége fejezte be.

2009 áprilisában az önkormányzat úgy döntött, hogy a Fő utca-felújítás kiegészítéseképpen kialakít az egykori Szent János-tó partjának megmaradt helyén egy kis teret, s Vörösvár legrégibb, gyönyörű kőszobrát visszahozza ide, közterületre, az eredeti helyének közelébe.

A szándék néhány hónap alatt megvalósult, s a szobrot új helyén Balla Sándor plébános szentelte fel 2011. július 9-én.

Gromon István