Előrejelzés nov. 1 – 7 -ig, az az ma szerdától – jövő hét keddig :
OKT. 29-ÉN VASÁRNAP A VÁRTNAK MEGFELELŐEN MEGÉRKEZETT A NÁRCISZ ORKÁN CIKLON, MELYNEK TÉRSÉGÜNKBEN IS SOK HELYEN OKOZOTT JELLEMZŐEN KISEBB KÁROKAT, FŐLEG FAKIDŐLÉSEKET SZÉP SZÁMMAL.
NÉHÁNY ADAT A CIKLON TÉNYKEDÉSÉRŐL PILISVÖRÖSVÁR SZABADSÁGLIGET VÁROS RÉSZÉN, AHOL LAKOM :
AZ IGEN MARKÁNS CIKLON ERŐTELJES LÉGNYOMÁS ESÉST PRODUKAL, 1 NAP ALATT 24 HPA-T CSÖKKENT.
SZOMBAT DÉLBEN MÉG 1017 HPA VOLT, VASÁRNAP DÉLBEN, EGÉSZ PONTOSAN FÉL 12 KÖRÜL A FRONT ÉRKEZÉSEKOR 991 HPA VOLT A LÉGNYOMÁS MINIMUM ÉRTÉKE.
A FRONT BETÖRÉST MÉG A VÁRTNÁL KISEBB SZÉL KÍSÉRTE SÍKON, 80 KM/H-S LEGERŐSEBB LÖKÉSEKKEL NÁLAM, VISZONT A PILIS TETŐN EKKOR TETŐZÖTT A SZÉLVIHAR, 125 KM/H-S LÖKÉSSEL RÖVID IDŐRE.
EZT KÖVETŐEN KORA DÉLUTÁN GYENGÜLT AZ ÉNY SZÉL KISSÉ, MAJD A DÉLUTÁN DEREKÁRA MÁR ERŐSEN VIHAROSSÁ VÁLT, 4 H KÖRÜL MÁR 92 KM/H-S MAX. LÖKÉST IS MÉRTEM.
FÉL 5 KÖRÜL ÉNY FELŐL ZÁPOROK ÉRTEK EL, MELYEK LEKEVERTÉK A MAGASBÓL A KÁROKOZÓ NAGY SZÉLLÖKÉSEKET, ÍGY FÉL ÓRÁN ÁT, DÉLUTÁN 5 -IG 100-110 KM/
H -S LÖKÉSEK VOLTAK ÉNY IRÁNYBÓL.
A NAPI LEGERŐSEBB LÖKÉS NÁLAM 109,8 KM/H VOLT, MELY 2007. ÓTA, 11. ÉVE FOLYÓ MÉRÉSEIM LEGMAGASBB ÉRTÉKE LETT.
DÉLUTÁN 4 H -TÓL A SZÉL GYENGÜLT, DE OLYKOR TOVÁBBRA IS KOMOLYABB, 80 KM/H KÖRÜLI LÖKÉSEK KÍSÉRTÉK, A GYAKORI 60-70 KM/H-S LÖKÉSEK MELLETT.
MÁSNAP, 30-ÁN HÉTFŐN IS SZELES NAP VOLT, NAPKÖZBEN 75 KM/H KÖRÜLI ÉNY LÖKÉSEKKEL.
DÉLUTÁNTÓL – ESTIG ÉNY FELŐL TÖBB ZÁPOR IS ELÉRT, MELYEK KÖZÜL 2 DB PÉLDÁNY IS OKOZOTT IDÉN ŐSSZEL ELŐSZÖR SZILÁRD HALMAZÁLLAPOTÚ CSAPADÉKOT, JÉGDARA, GRAUPEL ZÁPOR FORMÁJÁBAN.
OKT. 31-ÉN KEDDEN HAJNALRA PEDIG BEKÖSZÖNTÖTT AZ ELSŐ ŐSZI FAGY, -1,1 FOKIG HŰLT LE A LEVEGŐ REGGELRE.
A CIKLON KIADÓS CSAPADÉKKAL IS JÁRT.
A SZOMBATI CSAPADÉKÖSSZEG 3,5 MM, VASÁRNAPI 9,2 MM, HÉTFŐI 1,2 MM LETT.
TEHÁT ÖSSZESEN 13,9 MM HULLOTT.
Ma nov. 1-én mindenszentek ünnepén eleinte sok napsütés lehet, kevés felhővel az égen, majd délelőtt ény felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estig sok felhő lesz az égen.
Kisebb eső, zápor lehet.
Este kezd csökkenni a felhőzet.
Eleinte és a nap végén párásság kialakulhat.
A dny, nyugati szél napközben megélénkülhet.
A reggeli 0 fok után délután 10 fok várható.
Csütörtökön változó felhőzet mellett több – kevesebb napsütés lesz, főleg reggel és este pára foltok kialakulásával.
Éjjel beborulthat az ég, kisebb eső, zápor kialakulhat már.
A dny szél élénk lehet.
Reggel 1 fok, délután 13 fok várható.
Pénteken gyengébb hidegfront érkezhet.
Eleinte sok lehet a felhő az égen.
Kisebb eső, zápor reggelig lehet, majd a csapadék megszűnhet, és délelőtt már megkezdődik a felhőzet csökkenése.
Az ény szél megerősödhet.
Reggel 6 fok, délután 13 fok várható.
Szombaton változóan napos-felhős, száraz időnk lehet.
Reggel párásság, köd kialakulhat átmenetileg.
A dny szél napközben megélénkülhet.
Reggel 1 fok, délután 14 fok valószínű.
Vasárnap egy ciklonból közelítheti meg térségünket nyugat, dny felől.
Ezért a nap folyamán fokozatosan növekedhet a felhőzet, délután, este már egy -egy zápor is lehet. Délutánig kevés napsütés még lehet.
A dny, déli szél megerősödhet.
Reggel 6 fok, délután 13 fok valószínű.
Hétfőn és kedden időjárása most még nagyon bizonytalan.
Igen eltérő jövőképet festenek a fő modellek.
A GFS amerikai fejlesztésű globál modell szerint erre 2 napon térségünkben változóan napos-felhős, száraz, csendes idő lehet, a sekély ciklon tőlünk jóval délebbre ténykedhet, térségünkre befolyással nem lenne szerinte.
A másik modell, az európai fejlesztésű ECMWF viszont ezen 2 napon hazánk, gyenge térségünk fölé is helyezi a sekély ciklont, kiadós esővel, szeles idővel, lehűléssel.
Pár nap múlva talán többet lehet tudni a jövő hét elejéről, letisztazodott lehet a most még bizonytalan helyzet.