Előrejelzés szept. 9 – 16 – ig, az év 37. hetére :
Ma hétfőn az éjjeli komoly villámshowal és csapadékkal érkező zivatarok után a nap további részében is marad a változékony idő. A reggeli átmeneti szünet után reggeltől – estig több hullámban is érkezhetnek dny felől záporok – zivatarok. Estétől megszűnik a csapadék és csökken a felhőzet. A szél nem lesz jelentős.
Hűvös lesz. Reggel 15 fok, délután 20 fok várható, de a csapadék hatására 15 fok köré is hűlhet délutánra a levegő.
Kedden sok napsütés lesz, kevés fátyol – és gomolyfelhővel az égen. Csapadék nem lesz. Az ék szél dk – re fordul, és napközben élénk lehet.
Reggel 9 fok, délután 22 fok várható.
Szerdán hasonló idő lehet, erősödő nappali felmelegedéssel. Éjjel ény felől egy közeledő hidegfront hatására megnövekedhet a felhőzet, és már eső, zápor is lehet.
Reggel 10 fok, délután 24 fok várható.
Csütörtökön a nap első felében sok felhő, eső, zápor lehet egy érintő hidegfront miatt. A nap második felében már nem kell csapadékra készülni, és csökkenhet is már a felhőzet, kisüthet a nap. Az ény szél erős lehet.
Reggel 13 fok, délután 23 fok valószínű.
Pénteken sok napsütés lesz, kevés felhővel az égen. Érdemi légmozgás nem lesz.
Reggel 11 fok, délután 25 fok valószínű.
A hétvégén nagy a bizonytalanság, de most úgy tűnik hogy változóan napos – felhős, száraz idő lehet, számottevő légmozgás nélkül, kellemes késő nyárias hőmérsékleti értékekkel.
Reggelenként 12-13 fok, délutánonként 25-26 fokra számíthatunk.