Járványügyi tájékoztató 09.03
A tavaszi hullámmal ellentétben van aktív fertőzött Pilisvörösváron is. Felvettük a kapcsolatot az ÁNTSZ szentendrei kirendeltségével, ahol a járványügyi szakértő elmondta, hogy az egész ország területén, így a mi környékünkön is folyamatosan emelkedik az esetszám.
Mindenkit foglalkoztató kérdés, hogy mi történik a pilisvörösvári intézményekben a gyerekekkel és az ott dolgozó felnőttekkel.
A járványügyi szakértő arra a határozott álláspontra helyezkedik, hogy intézménybezárásra csak legvégső esetben kerüljön sor, ha a gyerekek vagy az intézményi dolgozók között találnának fertőzött személyt. Az irányadó protokoll szerint a gyerekek szülei nem tartoznak a közvetlen kontaktszemélyek közé. A kontakt személyek a gyerekek és az intézményi dolgozók.
Ma reggel jelzést kaptunk arról, hogy a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsődében az egyik gyermek hozzátartozója pozitív tesztet kapott, és erről értesítette az intézményvezetőt. A városvezetés haladéktalanul kikérte a szentendrei ÁNTSZ útmutatását, ez alapján az intézményt nem kell bezárni. Az ott dolgozókon PCR-teszt került elvégzésre még ma délelőtt. Köszönjük a Szakorvosi Rendelőintézet gyors segítségét!
A városi fenntartású intézményekben (bölcsőde, óvoda) fokozottan ügyelnek a higiéniára, lázmérésre, maszkviselésre és fertőtlenítésre. A nem városi fenntartású iskolákban szintúgy.
Kérjük a szülőket, hogy működjenek együtt az intézményekkel, és mindenkit kérünk, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat. Ez mindannyiunk érdeke!
Köszönjük!